-
08Július
A belga városi ingatlanfejlesztő ATENOR idén 2021 fa ültetéséről gondoskodik társadalmi felelősségvállalási projektjének keretén belül, folytatva a tavalyi együttműködést a Pilisi Parkerdő Zrt-vel. A tavaly elültetett 2020 facsemete Budakeszi és a XII. kerület határán található erdőben nevelkedik, ezzel hozzájárulva az erdő élettartamának növeléséhez és egy fenntarthatóbb jövő építéséhez. Az idei faültetésre emlékeztető jelképes fát június elején ültette el az ATENOR magyarországi csapata a hűvösvölgyi Nagyréten.
Az ATENOR a fenntarthatóság jegyében megálmodott ingatlanok fejlesztése mellett kiemelten fontosnak tartja a város teljeskörű fenntarthatóságát is. Így született meg a fejlesztő környezetvédelmi projektje, az „Acting for the Future”, amelynek keretében 2020-ban 2020 darab fát ültetett el számos európai városban, így Budapesten is, a Pilisi Parkerdő Zrt.-vel együttműködve. Ezen tevékenysége közvetlenül hozzájárul többek között a „Szárazföldi ökoszisztémák védelméhez”, mely az ENSZ Fenntartható fejlődési céljai közé tartozik.
A Budapest XII. kerületében és a Budakeszi-erdőben elültetett fák hozzájárulnak a nagyobb fokú biodiverzitáshoz, valamint a fák korösszetételének javításához, melyek elengedhetetlen feltételei a fenntarthatóságnak, hiszen ezáltal az erdő ellenállóbbá válik a klímaváltozás negatív hatásaival szemben.
Annak érdekében, hogy a városok és környezetük hosszú távú élhetőségéhez tartósan hozzájáruljon, az ATENOR úgy döntött, hogy 2025-ig biztosan folytatja a kezdeményezését mind a tíz európai országban, ahol jelen van. A 2021 darab fáról szóló megállapodás a Pilisi Parkerdő Zrt. és az ATENOR magyarországi csapata között már megszületett, az őshonos facsemeték elültetését télre és kora tavaszra tervezik.
„Az ATENOR célja a holnap városának megalkotása, amely sokkal ellenállóbb, vonzóbb és befogadóbb. Tekintettel a jövő kihívásaira, ez csak a gazdasági, társadalmi és környezeti rendszerek integrálásával érhető el. Így nyilvánvaló, hogy az erdőknek kulcsfontosságú szerepe van ebben; bővítésükkel az ATENOR hozzájárul egy fenntarthatóbb jövő építéséhez” – mondta Borbély Zoltán, az ATENOR Hungary Country Directora.
A Pilisi Parkerdő és az ATENOR együttműködését részletesen bemutató videó itt látható: https://youtu.be/cwlrH2x0hmk
Az erdő fejlesztéséről a Pilisi Parkerdő honlapján található bővebb információ:
Az ATENOR a brüsszeli Euronext tőzsdén jegyzett ingatlanfejlesztő vállalat. Célunk, hogy várostervezésünk és építészeti megközelítésünk által megfelelő megoldásokat nyújtsunk az új követelményekre, melyeket a városi és professzionális életben bekövetkezett fejlesztések eredményeztek. Ezen szemlélet alapján az ATENOR nagyobb kivitelezésű ingatlanprojektekbe fektet be, melyek nagyon szigorú követelményeknek felelnek meg mind helyszín, gazdasági hatékonyság és környezetvédelmi szempontból.
Reuters ATE0.BR - Bloomberg: ATEB BB
Sajtókapcsolat:
Kovács Melinda Galambos Máté
Leasing Manager Leasing Manager
Atenor Hungary Atenor Hungary
Tel: +36 (1) 785 5208 Tel: +36 (1) 785 5208
kovacs@atenor.eu galambos@atenor.eu

Hírek
